"Te vagy, URam, a mécsesem, az ÚR fénysugarat ad nekem a sötétségben."  2Sám 22,29

Megindulás

Nyomtatás E-mail
Írta: Szabó Ildikó    2012. február 14. kedd, 22:33

Lelkem csöndre szomjúhozik,

Szemem zöld erdőre vágyik.

Zajos otthonból indulok,

Alföldről a hegyre jutok.


Mátra, mutasd szépségedet,

Ormaidat, bérceidet,

Zöldben fürdő erdőidet,

Sok kanyargó ösvényedet.


Jelölt gyalogúton megyek,

Időt, jelent félreteszek.

Észrevétlen célhoz érek,

Magas kilátón pihenek.


Tekintetem lassan úszik,

Mélyből a magasba kúszik.

Ámulok, ezen látványtól,

Nem telek be a csodától.


Hegytetőre napsugár ül,

Völgybe felhő-árnyék terül.

Városok és kicsiny falvak,

Háztetői piroslanak.


A távol ködsíkhoz szalad,

Ott a Föld-Ég egybeolvad.

A természet hat most reám,

Másképp látom most a hazám.


Szívem dobban a szépségtől,

Lelkem felüdül a fénytől.

Fákból ontott friss levegő,

Belül tisztító éltető.


Madárfüttyös csönd megindít,

Belső hang imára szólít.

Kezeimet összefonom,

Halk szóval Uram szólítom.


Mélyből jönnek az érzések,

Felszínt érő fájó sebek.

Kemény szívem repedezik,

Keserűség előbújik.


Érzem, Uram hozzám hajol,

Szeretetével átkarol.

Türelmesen végighallgat,

Halk válasszal meg is nyugtat.


Mikor megnyugszik a Lelkem,

Dicsőséget zeng énekem.

Hála, magasztalás, ének,

Fölrepül a magas égnek.


Csak egy vágyam maradt nékem,

Ezen „csöndet” hazavigyem.

Otthon sűrűn elővegyem,

Együttlétből merítkezzem.


2011. július

Módosítás dátuma: 2012. február 14. kedd, 22:38
 

Kérjük jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

www.refujvaros.hu PageRank
Display Pagerank