"...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" Róm 8,28

Az utolsó nap

Nyomtatás E-mail
   2011. február 11. péntek, 12:31

Horváth Dániel

Az utolsó nap

Amikor majd megnyílik az ég

„És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok."

Így szólt az Ige aznap a Lukács írása szerinti evangélium 21. részéből a lelkész ódon hangján. A templomban a szokásosnál is dermedtebb csend uralkodott. Én is lesújtva ültem ott az egyik félreeső padban. Bevallom, álmos voltam. Nem azzal a vággyal érkeztem meg Isten házába, hogy meghallgassam, amit mondani akar, mégis, amikor az agyamig hatoltak ezek a szavak, kinyílt a szemem és a szívem hevesebben kezdett verni. Egyetlen dologra tudtam csak gondolni: fel vagyok-e én erre készülve? Egy szóra sem emlékszem, ami az igehirdetésben elhangzott, de meg voltam ragadva. Lelkem nyugtalan volt, agyamban kérdések cikáztak, és kerestem valamit, ami engem azon a napon felment majd. A prédikáció hosszú volt, és én háromnegyed órán keresztül csak azon gondolkoztam, vajon hogy érint majd engem az a nap.

Vasárnap délután régebben mindig kimentem a falu szélére, ahol volt egy nagy mező. Már a tél közelgett, már puszta volt minden. Egy kis út vezet ott egy távoli házikóhoz. Keskeny az az út és nagyon hosszú. Még sosem mentem rajta végig, gondoltam, majd ezúttal sikerül. Bátor léptekkel vágtam neki, de még mindig nem tudtam másra gondolni, csak arra a napra. Kinyitottam tehát a Bibliámat és megkerestem az igeszakaszt. Még mindig ugyanazt mondta:

„Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza..."

Ismét mellbevágott az Ige... Még égetőbbé vált számomra, hogy választ találjak hirtelen a kérdéseimre, amelyek a szívemet nyomják. Eszembe jutott a két mezőn sétáló ember, akik közül az egyik azon a napon ott hagyatik. Én nem akarok az az ember lenni - gondoltam magamban. Letérdeltem tehát az út mellett, hogy mindezt Istennel megosszam. Hosszan imádkoztam, kiöntöttem a lelkem, mert nagyon nyomta a mulandóság terhe és a bizonytalanság elkeserítő jelenléte.

Azt hiszem, sosem felejtem el azt a pillanatot. Hirtelen villámcsapásszerűen felragyogott a nap. Olyan világosság lett, amilyet akkor tapasztaltam utoljára, amikor nyáron a napba néztem. A szívem összeszorult, és vártam, hogy mi lesz. Ijedtemben gyorsan hátrafordultam, azzal a félelemmel, mintha pisztolyt szegeznének a fejemhez. Még mindig hatalmas fényesség volt, én pedig felnéztem az égre, azt gondoltam: ez itt tényleg a vég.

Majd egyszerűen, a természet rendje szerint egy felhő ismét eltakarta a napot. Dermedtem álltam a mező közepén. Egyedül voltam, egyedül, de terhek nélkül. Akkor értettem meg igazán, hogy mit jelent az utolsó nap. Akkor értettem meg, hogy hova tartozom. Megnyílt fölöttem az ég egy percre, és térdre borulva ért. Megnyílt felettem az ég, és készséges szívet talált. Nem a félelem lelkét kaptuk, hogy minden nap az utolsótól féljünk. De számomra örök érvényű megtapasztalás, hogy sem a napot, sem az órát nem tudhatom, és ezért készen kell állnom. Minden percben ezzel a nyitottsággal és alázattal kell élnem az életem, mert Krisztus visszajön. Jövel, Uram!

 

Kérjük jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

www.refujvaros.hu PageRank
Display Pagerank