Bárcsak soha ne kellene megállnia senkinek közülünk a temetőben, hogy szerettei közül valakitől búcsúzást vegyen! De sajnos ezzel a pillanattal mindannyiunknak szembe kell nézni egyszer. A teendőket ilyenkor a Temetkezési hivatalban kell kezdeni. Miután ott javasolnak egy lehetséges időpontot, azután kell a lelkipásztorral is egyeztetni, hogy a megbeszélt időpontban tudja-e vállalni a szolgálatot. (keddi és hétvégi napokon nem tudunk temetést elvállalni.)
A temetést megelőzően, a lelkészi hivatalba is be kell jelentkezni, hogy az anyakönyvi adatok felvétele mellett, lehetőség nyíljon a lelkipásztorral való beszélgetésre.
A temetést követő vasárnapi istentiszteleteinken imádkozunk a gyászoló családok vigasztalásáért, amelyre hívjuk és várjuk a gyászoló családokat.
A gyász soha sem jön jókor és soha sem könnyű. Gyülekezetünkkel szeretnénk a lehető legtöbb segítséget megadni a gyászolóknak a veszteségük feldolgozásában.
A temetési bejelentés alkalmával felvesszük az elhunyt adatait, illetve általában végigbeszéljük az életének a főbb mozzanatait.
A református temetési szertartás középpontjában Jézus vigasztaló üzenete áll: a feltámadás reménysége, mely az Ő feltámadása által válik hit által számunkra is elérhetővé. Ezt az üzenetet mindig egy igeszakasz (Bibliából vett rövidebb rész) magyarázatával tárjuk a gyászolók elé. Az elhunytról is Isten szavai fényében emlékezünk meg.
Amennyiben keresztelővel, esküvővel, temetéssel kapcsolatban keresné fel gyülekezetünket, kérjük, vegye fel a kapcsolatot személyesen a lelkipásztorunkkal:
- telefonon a 06-24-444-867 telefonszámon (üzenetet is hagyhat)
személyesen a vasárnapi Istentisztelet után (9 órakor kezdődik)