"...Minden javam, minden örömem belőle (Istenből) sarjad." 2Sám 23,5b

Az adakozó fa

Nyomtatás E-mail
   2009. október 07. szerda, 14:28

Volt egyszer egy olyan fa, amely egy kisfiút szeretett. A fiú minden nap meglátogatta. Leszedegetett leveleiből koszorút font, hogy eljátssza az erdő királyát, felmászott törzsére, és ágaira akaszkodva hintázott. Evett a gyümölcséből, és bújócskázott lombja között. Amikor elfáradt, a fa leveleinek az árnyékában aludt el, mialatt a lombozat altatódalt susogott. A kisfiú kis szívének teljességével szerette a fát. És a fa boldog volt.
De az idő múlt, a fiú pedig növekedett. Amikor felnőtt a fa gyakran maradt magára. Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. Ez azt mondta: gyere hozzám kisfiam, mássz fel a törzsömre, hintázz ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog.
Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak - válaszolta a fiú - olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem. Tudsz nekem pénzt adni?
Sajnos - felelte a fa -, pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd le a gyümölcsömet kisfiam és add el a városban. Így lesz pénzed, és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt. És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodóvá vált. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől, úgy mondta: gyere hozzám kisfiam, mássza a törzsemre, hintázz az ágaim között és légy boldog.
Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék, feleséget, gyermekeket. Házra van szükségem. Tudsz nekem házat adni?
Házam nincs - mondta a fa -, az én otthonom az erdő. De ágaimból készíthetsz magadnak házat és boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát, el is vitte őket, hogy faházat építsem magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy szinte alig tudott megszólalni. Gyere hozzám kisfiam, gyere hozzám játszani. Túl öreg és túl szomorú vagyok már a játékhoz - válaszolta amaz-, egy bárkára vágyom, hogy messzire elhajózzak innen. Tudsz nekem bárkát adni?
Vedd a törzsemet, készíts bárkát belőle. Azzal messzire elhajózhatsz és boldog lehetsz. Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készített belőle, hogy elmeneküljön vele, elhajózzon onnan. És a fa boldog volt de nem teljesen.
Sok- sok idő múlva vissza tért az ember. Nagyon sajnálom kisfiam, de már semmim sem maradt, amit neked adhatnék. Gyümölcsöm sincs már régóta.
A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni -volt a válasz.
Nincsenek már ágaim sem - folytatta a fa- nem tudlak már hintáztatni.
Túl vén vagyok már ahhoz, hogy faágakon hintázzam.
Nincs már törzsem sem, amelyre felmászhatnál.
Túl öreg és fáradt vagyok már a fáramászáshoz.
Nagyon el vagyok keseredve - sóhajtotta a fa -, annyira szeretnék neked valamit adni, de már semmim sincs, amit adhatnék. Öreg fatönk vagyok immár. Igazán sajnálom.
Most már nincs sok mindenre szükségem, csak egy csendes nyugodt kis helyre vágyok, ahol leülhetnék és megpihenhetnék. Igazán elfáradtam már.
Nos hát - mondta a fatönk, úgy kihúzva magát amennyire csak tudta -, íme itt egy öreg tuskó, épp arra jó, hogy ráülj és kipihend magad. Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öregember így is tett.
És a famaradvány boldog volt.

Úgy gondolom, hogy mindannyiunk életében vannak olyan
emberek, akik fává váltak életünk során. Jó lenne ha hálát
tudnánk adni értük.

Módosítás dátuma: 2009. november 06. péntek, 08:49
 

Kérjük jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

www.refujvaros.hu PageRank
Display Pagerank