"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." Kol 3,16.

Az éneklő gyülekezet

Nyomtatás E-mail
   2009. október 07. szerda, 14:26

„Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.”(Efézus 5,19)

Mi a szerepe életünkben, istentiszteletünkben az éneknek, zenének? Vajon csak megszokott formaság, amivel elkezdjük, befejezzük az alkalmat, esetleg aláfestéséül szolgál valamilyen gyülekezeti eseménynek, vagy talán jól összeköti az istentisztelet egyes részeit? Fontos lenne, hogy mindenki részt vegyen az éneklésben, vagy ez nem lényeges?

A kérdések megválaszolásához idéznék néhány részletet Dr. Joó Sándor egyik igehirdetéséből:

„A zene általában nagyon alkalmas módja és eszköze lehet az Isten dicsőítésének.

Az újtestamentumi gyülekezetek is énekeltek, és az apostolok a leveleikben éppen az istentisztelettel kapcsolatban különböző zeneszerszámokról, fuvola, citera, trombita tesznek említést. Nem csoda hát, ha a keresztyén gyülekezetekben az ének és a zene kezdettől fogva jelentős helyet kapott az istentiszteleten. Az igazi éneklés által tehát éppen olyan elemmel gazdagodik istentiszteletünk, amiben maga Isten kedvét leli, ami Neki különös módon tetszik.

A dicséretmondás több, mint a hálaadás. Hálás lehetek a mindennapi kenyérért, ami az asztalomra kerül, de dicséretet mondok Annak, aki a búzaszemből és a homokból a kenyeret teremti. Hálát adok a napsugárért, ami a szobámba özönlik, de dicsérem a csillagok teremtőjét, a világmindenség létrehozóját. Hálás vagyok a bűnbocsánatért, de dicsérem Istent, Aki a megváltás roppant tervét végiggondolta és Jézus engesztelő áldozatában végrehajtotta. A dicséretmondás kitágítja az egyébként szűk látókörünket.

Az ének, a zene segíti a lelket a dicséretmondásban. Isten drága ajándéka a zene, benne és általa az emberi lélek kifejezési köreit Isten a kibeszélhetetlen felé tágítja ki. Általa túljutunk a puszta kimondott szó, a beszéd kifejezési lehetőségein.

Éneklésünk alapja Istenben való hitünk. Nem arra való, hogy érzéseinket, képzeletünket megindítsa, hanem azért van, mert Isten aláhajló nagy szeretetétől megindultunk és ez a megindultság zengi bennünk Isten dicsőségét. Senki se maradjon ki belőle azért, mert úgy érzi, nem tud énekelni, nincsen jó hangja, vagy hallása, mert az istentiszteleten nem önmagunk vagy mások gyönyörködtetésére énekelünk, hanem egyedül Isten dicsőségére és dicsőítésére. Istennek e tekintetben más az ízlése, mint nekünk.”

Azt gondolom, ha megújulhatna a gondolkozásunk a gyülekezeti éneklésre nézve, akkor az ének hatalmas eszköz lenne az Ige közvetítésére, a bizonyságtételre. Milyen jó lenne, ha az istentisztelet elején szívből jövő dicséretmondással fogadhatnánk az érkezőket, így emelve, készítve szívünket az Ige befogadására!

Vegyük hát szívünkre az Ige buzdítását! Énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak!

Kereki Krisztina

(Az idézet Megragadott a Krisztus – Joó Sándor igehirdetései c. könyvből való, az Éneklő gyülekezet című igehirdetésből)

Módosítás dátuma: 2009. november 06. péntek, 08:50
 

Kérjük jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

www.refujvaros.hu PageRank
Display Pagerank