„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” Lk 24, 5b-7

Szent pillanat a fürdőszobában

Nyomtatás E-mail
   2010. április 10. szombat, 08:54

Amikor a te világod megérinti Isten világát, szent pillanat születik. Amikor Isten mennyei reménysége megcsókolja földi sebeid, az a pillanat szent. Lehet, hogy vasárnap jön el az úrvacsora alatt, vagy csütörtök este korcsolyázás közben. Lehet, hogy egy katedrálisban jön el, vagy a metrón, talán egy lángoló bokor vagy épp egy etetővályú teremti meg. Nem számít, mikor és hol. Csak az számít, hogy igenis vannak szent pillanatok. Naponta. Én pedig most arról a pillanatról szeretnék mesélni neked, amely az összes szent pillanat közül a legszentebb – életed legszentebb pillanatáról.
Nem, nem a születésedre gondolok. Nem is az esküvődre. Még csak nem is gyermeked születésére. A legszentebb pillanatra gondolok az életedben. Persze a többi pillanat is különleges. Ragyogásuk hódolatra indít. De ehhez a pillanathoz képest csupán annyira tekinthetők szentnek, mint egy böffentés. Arról a bizonyos szent óráról beszélek. Nem, nem a bemerítésedre, vagy a megkeresztelkedésedre gondolok. Nem is az elsőáldozásodra, vagy bérmálkodásodra, még csak nem is az első randevúra. Tudom, tudom, azok a pillanatok is különlegesek, sőt szentek és sérthetetlenek, de én egy másik pillanatra gondoltam.
Ma reggel történt. Pont azután, hogy felébredtél. Egyenesen a te házadban. Nem is vetted észre? Hadd idézzem fel neked!
Megszólal az ébresztőóra. A feleséged megkocogtatja a vállad, vagy a férjed megbökdös, vagy a mamád vagy papád felráz. Te pedig felkelsz.
Eddig már háromszor csaptál rá a szundi-gombra. Ha újra megteszed, elkésel. A „csak öt percet kérek még” – szöveget is bevetted már… öt különböző alkalommal. Ha újra megteszed, jön a vizes kanna.
Elérkezett az óra. Rád virradt a nap. Így aztán hosszas nyögések közepette félrerúgod a takarót, és kidugod meleg lábfejed a zimankós világba. Bár a tested többi része is így engedelmeskedne!
Felülsz, elidőzöl az ágyad szélén, és belülről bámulod a szemhéjad. Hiába is kérleled a szemed, hogy nyíljon már ki végre, erősen tiltakozik. Végül ujjaiddal feltolod aa szobában. (Ez a pillanat egyelőre még nem szent, de közel jársz.)
Felállsz. Abban a pillanatban már mindened fáj, ami napközben is fájni fog. Mintha az agyadban leledző fájdalomért felelős kisember minden idegpályát alaposan le akarna ellenőrizni, lehetőleg még fürdőszobába érkezésed előtt.
- Hátfájás?
- Ellenőrizve.
- Beállt a nyak?
- Ellenőrizve.
- A középsuliban foci közben szerzett térdsérülés?
- Még mindig fáj.
- Gyulladásos fejbőr?
- Igen, még mindig viszket.
- Szénanátha?
- Hapci!
Egy vemhes elefánt kecsességével elindulsz a fürdőszoba felé. Arra gondolsz, bárcsak valami úton-módon lassan, fokozatosan is fel lehetne kapcsolni a villanyt, de nem lehet. Így hát felcsapod a spotlámpát, hunyorogva várod, hogy megszokja a szemed, majd odalépsz a mosdóhoz.
szemhéjad, és körbepislogsz A szent pillanat egyre közeleg. Talán észre sem vetted, de szent csempén jársz. A belső szentélyben vagy. Világod lángoló bokrában.
Hamarosan bekövetkezik életed legszentebb pillanata. Hallgasd csak! Angyalszárnyak susogására lehetsz figyelmes, hírül adva érkezésüket. A menny szájához emelte trombitáját. Mezítelen lábad méltóságteljes felhő borítja. A menny seregei dermedten figyelnek, ahogy felemeled tekinteted és… (Készülj! Itt jön már! A szent pillanat
Megszólal a cintányér. A szent termek trombitaszó visszhangjától hangosak. A menny gyermekei virágszirmokat szórva száguldanak végig az univerzumon. Táncra perdülnek aA világegyetem tapsviharban tör ki. A fák szinkronban hajlongnak teljes hódolattal. Jól is teszik, hiszen felébredt a Király gyermeke.
Vess csak egy pillantást a tükörbe. Nézz, és lásd a szentet! Ne fordítsd el a fejed. A tökély tekint vissza rád. A szent pillanat elérkezett.
Tudom, mire gondolsz. Ezt nevezed te „szentnek”? Ezt nevezed te „tökéletesnek”? Fogalmad sincs, hogy nézek ki hajnali fél hétkor.
Nem bizony, de el tudom képzelni. Csapzott frizura. Gyűrött pizsama vagy hálóing. Alvásmaradványok a szemed sarkában. Lógó has. Cserepes száj. Párnás szem. Egetrengető lehelet. Kutyariogató arc.
„Ez aztán minden csak nem szent – mondod te. – Csak egy órát kérek, és ígérem, szent lesz a kinézetem. Kell egy kis kávé, meg egy kis smink. No, és persze egy kis parfüm… egy leheletnyi kölni. Majd akkor vigyél be a szentek szentjébe. Akkor majd mosolyt csalok a menny arcára.”
Ó, de hát pont ebben tévedsz! Tudod, attól lesz az a bizonyos reggeli pillanat szent, hogy olyan őszinte. A reggeli tükörkép is attól lesz szent, hogy pontosan azt a valakit látod, akit Isten is lát. És akit Isten szeret.
Nincs smink. Nincs élére vasalt ing. Nincs döglesztő nyakkendő. Nincs hozzáillő cipő. Nincs több rétegben felöltött imázs. Nincsenek státuszszimbólum-ékszerek. Csak a fel nem turbózott valóság.
Csak te.
Ha valaki hajnali fél hétkor is szeret, egyet biztosra vehetsz: az a valaki téged szeret. Nem a rangodat. Nem a stílusodat. Nem az elért eredményeidet. Egyszerűen csak téged szeret.
„A szeretet – írta egy megbocsátásra lelt lélek – sok bűnt elfedez.”
Ez úgy hangzik, mint Isten szeretete.
„Örökre tökéletessé tette a megszentelteket” – írja egy másik.
Húzd alá a tökéletes szót! Vedd csak észre, hogy nem azt írja, jobbá tette. Nem azt, hogy alakulnak. Nem azt, hogy javuló tendenciát mutatnak. Isten nem javítgat, Isten tökéletessé tesz. Nem jobbá, hanem teljessé tesz. Vajon a tökéletes ember miben szenved hiányt?
Persze tudom, hogy bizonyos értelemben még tökéletlenek vagyunk. Még mindig hibázunk. Még mindig elbukunk. Még mindig pontosan azt tesszük, amit nem szeretnénk. Ez a részünk jelenleg is megszentelődés alatt áll.
De ami az Isten előtti helyzetünket illeti, tökéletesek vagyunk. Amikor ránk tekint, mindannyiunkra, olyasvalakit lát, aki tökéletessé lett azáltal, aki tökéletes – Jézus Krisztus által. „Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.”
Ma reggel is felöltöttem a ruháimat, hogy elfedezzem azokat a tökéletlenségeket, melyeket nem szívesen mutogatok mások előtt. Amikor tetőtől talpig felöltözve szemlélsz engem, nem láthatod rajtam a májfoltokat, a hegeket vagy a dudorokat. Mindezek rejtve maradnak előtted.
Amikor úgy döntünk, hogy bemerítkezünk Krisztusba, ezzel is letéve voksunkat az új élet mellett, ugyanilyen takarásba kerülünk. Palástjának vakító ragyogása elfedezi hibáinkat és bűneinket. „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.” Nagyon kérlek, értsd meg, mennyire fontos az, amit ez a vers sugall! Amikor Isten ránk tekint, Krisztust is látja. Tökélyt lát! De nem egy cselekedeteinkkel kivívott tökélyt, hanem olyat, amelyért Ő fizette ki az árat.
Gondolkozz csak el egy pillanatra ezeken a szavakon:
„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”
Olvassuk csak el újra ezeket a szavakat egy másik megfogalmazásban:
„Mert Isten Krisztust, aki személyesen nem ismerte a bűnt, tulajdonképpen bűnné tette értünk, hogy Krisztusban mi megjavulhassunk Isten jósága által.”
Figyeljük csak meg az utolsó három szót: „Isten jósága által”! Isten jósága a te jóságod. Te magad vagy a teljes tökély. Kifogástalan vagy. Nincs benned hiba vagy fogyatkozás. Makulátlan vagy. Páratlan. Hibátlan. Egyedülálló. Szeplőtelen. Maga a meg nem érdemelt, s mégis fenntartás nélküli tökély.
Így aztán nem meglepő, hogy a mennyben kitör a tapsvihar, amikor felébredsz. Hiszen egy műalkotás mozdult meg.
„Sss – susogják a csillagok – nézd csak, mekkora csoda ez a gyermek!”
„Nahát! – mondogatják tágra nyílt szemekkel az angyalok – micsoda zsenit teremtett az Isten!”
Úgyhogy amíg te nyögdécselsz, az örökkévalóság tátott szájjal csodálkozik. Te megbotlasz, az angyalok pedig lenyűgözve figyelnek. Amit te a tükörbe nézve reggeli katasztrófaként élsz meg, valójában egy reggeli csoda. Szentség fürdőköpenyben.
Menj csak, és öltözz fel! Menj csak, húzd fel a gyűrűidet, borotválkozz és fésülködj meg, majd gondosan takard el a májfoltokat! Tedd meg önmagadért! Tedd meg az imázsodért! Tedd meg, hogy megtarthasd a munkahelyed! Tedd meg azokért, akiknek nap mint nap ott kell ülniük melletted! De ne az Istenért tedd!
Ő már amúgy is látott téged olyannak, amilyen valójában vagy. És az ő könyve szerint te tökéletes vagy.
közel!) csillagok.


Max Lucado

 

Kérjük jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

www.refujvaros.hu PageRank
Display Pagerank